Márai Sándor: Hol vagyok?

Ülök a padon, nézem az eget.
A Central Park nem a Margitsziget.
Milyen szép az élet, - kapok, amit kérek.
Milyen furcsa íze van itt a kenyérnek.
Micsoda házak és micsoda utak!
Vajon, hogy hívják most a Károly körutat?
Micsoda nép! - az iramot bírják.
Vajon ki ápolja szegény Mama sírját?
Izzik a levegő, a Nap ragyog.
Szent Isten! - hol vagyok?

Psyché

Kis gyönge szénczinegének látszott, de feketepárducz rugalmassága s ereje volt. Emlegetik sokféle kézfogását. Volt olyan kéznyújtása, mintha bársony kis czicza helyezkednék el. Tudott nedvesen tüzelő, gödör-szerű tenyeret férfi-kézbe simítni, szerelem-igérőt. Tudott baráti kezet szorítni: ne félj, veled vagyok. S néha e lágy finom marok, ha bűntetni kívánt, mint aczél kapocs zárúlt, hogy a csontok ropogtak.

Ha volna fehér liliom csokrom, nem az ő sírjára vinném. Helyezzünk gondolatban emlékjelére egy szál égő piros rózsát, ennyi megilleti.

Psyché

encore une fois... qu'est ce que c'est le sense de la vie

Dans la vie, il y a seulement deux choses : c’est l’amour, de toutes les façons, avec des jolies filles, et la musique de Duke Ellington. Le reste devrait disparaître, car le reste est laid, et la démonstration qui va suivre tire toute sa force du fait que l’histoire est entièrement vraie puisqu’elle a été imaginée d’un bout à l’autre.

Boris Vian

Iskola a határon

„A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendezgetni azt, ami már megvan benne, hanem hozzáadni mindig.”

Tanzt, tanzt, sonst sind wir verloren!

*Pina Bausch*

The Importance of Being... Ernest

thx Oscar Wilde ;)

Négyszögletű kerek erdő

"Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: „Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!…” Mi az, hogy „de ha még egyszer” – gondolkozott Dömdödöm –, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. „Ejha!” – mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. „Én szeretem az embereket – ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával –, de azt nem tűrhetem…!” – óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. „Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!” – mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: „Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem.” Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: „Én igazán szeretlek.” „Mi az, hogy igazán?!– háborgott magában Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem
igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem.” S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: „Dömdödöm.” Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.

– És akinek azt mondta, hogy dömdödöm, megértette őt? – kérdeztem.

– Egészen bizonyos lehetsz benne – mondta Mikkamakka –, ámbár könnyen meglehet, hogy ezt a történetet Aromo találta ki, és Dömdödöm tényleg nem tud mást mondani, csak azt, hogy dömdödöm."