"Attól félt, hogy időközben minden megváltozott, s most attól szenvedett, hogy minden annyira a régi maradt. A találkozásoktól és a barátságoktól már csak valami tétova unalmat várt. Aki messze van, képzelődik. Az ember, mikor útnak indul, a gyöngéd vonzalmakat sajgó szívvel hagyja maga mögött, de ugyanakkor azzal a furcsa érzéssel is, hogy kincset ásott el a föld alá. Ezek a szökések néha annyi, de annyi sóvár szeretetről tanúskodnak.
Egy éjszaka a csillagokkal zsúfolt Szaharában, mikor ezekre a messzi, meleg vonzalmakra gondolt, melyeket, mint magvakat takar az idő s az éj, váratlanul ez a meglepő érzés bukkant fel benne: kissé eltávolodni és úgy nézni, ahogy alusznak. Nekitámaszkodva a kényszerleszállást végzett repülőgépnek, szemközt egy homokhullámmal, az égalj ívével, mint egy pásztor, virrasztva őrizte mindazt, amit szeret...
- És most ezt látom viszont!"
(Antoine de Saint-Exupéry: A déli futárgép)
2010. március 30., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése