Saving or ruling the world? Let the love and peace rule the world. yippyy

Lassan kezdeném megtalálni a helyemet...? Szinte hihetetlen.
Panaszkodtam rá eleget, hogy itt nem lehet senkivel sem normálisan, úgy igazán jót beszélgetni és tessék!!! - ahogy Florian mondaná- tessék, egy hét alatt nem is egy emberrel sikerült!

Akivel a legmeglepőbb volt, mert már voltak ugyan ilyen irányú próbálkozásaim, de egy pontnál tovább sosem jutottunk- az Heather, az amerikai lány.
Soha, soha nem gondoltam volna, hogy egy amerikai, akikről annyira megvan a véleményem, már csak "hivatalból" is, hogy egy amerikai lánnyal fogom egyszer megérteni magam... hogy egy ilyen más kultúrából érkezett emberrel, akiket, bevallom, sok szempontból lenézek... hogy egyszer egy estét töltünk együtt, csak úgy teljesen spontán és egyrészt magából a helyzetből adódóan, hiszen ő is itt van és végigcsinálja mindezeket a dolgokat, mint én, másrészt meg amiatt, mert teljesen meglepő módon sokmindenben hasonlóan gondolkozunk és érzünk, hasonló visszajelzéseket kapunk a minket körülvevő emberektől... szóval hogy ilyen jól meg tudunk beszélni dolgokat.
Ő értette, hogy mi az, amikor arról beszélek, hogy azt érzem, mintha most úgymond olyan nem létező izmokat próbálnék használni arra, hogy a víz felszíne felett maradjak, amik egyáltalán nem arra valók, hogy mindennapi, munkahelyi erőkifejtésre használjam őket. És hogy igen, nem vagyok a komfortzónámban, és eljött az idő, hogy annak érdekében, hogy ez az egész sikerüljön, olyan dolgokat kell megtennem, úgy viselkednem, olyan új "ruhát" felvennem, ami teljesen új és eddig kényelmetlenül éreztem benne magam... mint pl. a magas sarkú cipő volt idén télig. :) DE! Ahhoz is hozzászoktam és meghozta azt a hatást, amire nagyjából szántam , sőt, annál többet is. Nyilván ez kicsit elvont példa, de ott van a párhuzam.

Hogy mi lenne ez a "ruha", azt még nem tudom... amit tudok, hogy ezt az első hat hónapot megpróbálom "kísérleti üzemként" felfogni és kipróbálni olyan viselkedésformákat, amit eddig ilyen-olyan félelemből nem mertem. Mert mi vesztenivalóm van?

És igen, követni szeretném továbbra is azt a felfogást, ami F-énak a mai levele alapján annyira az ellentéte: szeretnék jót tenni, segíteni, hogy mások sugárzásából nyerjem az önigazolásomat. Nem pedig fordítva, hogy először magamat kifényesítve és bizonyos szintű önzőséget kifejlesztve forduljak aztán, magam után a többi ember felé.

És íme, az örök kérdés... van önzetlen cselekedet egyébként egyáltalán...? Vagy minden csak önámítás...?

Még van pár korty ebből a Delirium tremens nevű sörből, az majd segít tovább gondolkozni ;)